RAP Renewed Approach to Programme
A cserkészet nevelési programjának újfajta megközelítése, nagyon leegyszerűsítve arra próbál választ adni, mit és hogyan tegyünk az ifjúsággal, hogy átadjuk a cserkészet értékeit és a lehető legjobb nevelői hatást érjük el mindezt a 21. században.
A RAP két kiadásban jelent meg:
A 2000-es kiadás (magyar, PDF - 7 MB) hosszabb, néhány témát mélyebben tárgyal, mint a későbbi. Előnye továbbá, hogy a végén van egy viszonylag bő eszmefuttatás a felnőtt vezetők szerepéről a cserkészmozgalomban (toborzásuk, kinevezésük, képzésük, elismerésük stb.). Mindezen túl szebbek benne az ábrák.
A 2005-ös kiadás (magyar, PDF - 3,6 MB) rövidebb, így alkalmasabb lehet olyanoknak, akiknek nincs szükségük arra, hogy nagyon mélyen ismerkedjenek meg a nevelési programmal. A korábbi kiadáshoz képest kétségtelen előnye még, hogy számos helyen modernizálták (pl. a három helyett már négy korosztályt tárgyal stb.). A kötet tartalmaz továbbá egy a cserkészcsapatokban történő nevelőmunkát segítő gyakorlati eszköztár is, amely kézzelfogható elgondolásokat ad a cserkészekkel foglalkozó vezetőknek rajuk vezetéséhez, illetve a szövetség irányításához.
A RAP kicsit kevésbé szakmai, ám annál olvasmányosabb változata A Zöld-sziget, amely regény formában mutatja be magyarul is a nevelési program főbb összetevőit és a köztük lévő kapcsolatot.